Loading Események

2023. november 16. csütörtök 19.00
Veres 1 Színház
Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese
Szép nyári nap
A Neoton musical

A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót. A táborparancsnok Tóth Antal a Szovjet-Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel. Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre. Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig és még sok más dal is elhangzik az előadásban. A Neoton dalok mind a mai napig nem hiányoznak egyetlen valamirevaló házibuliból sem – korra való tekintet nélkül!

Szereplők:

Varga Péter: MECHLE CHRISTIAN
Kovács Júlia: GADÓ ANITA
Margó: BAJOR LILI
Ria: CSÁKI EDINA
Sanya: VINCZE MÁRTON
Öcsi: KRAJNIK-BALOGH GÁBOR
Panni néni: FÉSŰS NELLY
Tóth Antal: HARNA PÉTER
Tészabó: PÁL TAMÁS
Rózsika: ZORGEL ENIKŐ
Kovács Jenő: JANIK LÁSZLÓ
A Pesti Művésznő: MÁRKUS JUDIT

Továbbá fiúk, lányok, az építőtábor lakói; valamint a bácsszentmáriai Szovjet-Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának dolgozói: FÉSŰS ÁKOS, GÉCZI OLÍVIA, INCZE MIKLÓS, KISS CSINSZKA FLÓRA, KOVÁCS DOMINIK RÓBERT, MAROS-SZABÓ RÉKA

Súgó: Paku Éva
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella, Csányi Erika
Díszlettervező: Michac Gábor
Jelmeztervező: Kemenesi Tünde
Koreográfus: Bakó Gábor
Koreográfus-asszisztens: Géczi Olívia
Zenei vezető: Nyitrai László

Rendező: BÖHM GYÖRGY Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas

A produkcióban elhangzó minden dal Pásztor László, Hatvani Emese, Jakab György szerzeménye. Kivételt képez a „Kell, hogy várj” című dal, amely Pásztor László és S. Nagy István közös szerzeménye, a „Sandokan, Sandokan” című dal Guido & Maurizio De Angelis szerzeménye.

„A SZÉP NYÁRI NAP – NEOTON MUSICAL előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel kötött megállapodás teszi lehetővé”

Jegyárak:
Földszint: 7.500 Ft
Erkély: 7.000 Ft

Jegyek kaphatóak minden hétköznap 12-18-ig a KIMK jegypénztárában illetve a jegy.hu oldalon:

https://www.jegy.hu/program/szep-nyari-nap-veres1-szinhaz-153117

Go to Top