A 2013 májusában alakult zenekar az évek során a kárpát-medencei magyarság egyik legnépszerűbb zenekarává vált. A zenekar minden albuma többszörös aranylemez.
Az elmúlt időszak tevékenységét számos díj is övezte, a zenekar immár négy Petőfi Zenei Díjjal (az év akusztikus koncertje, az év zenekara, az év videóklipje és Bagossy Norbi révén az év előadója), és két Fonogram díjjal (az év hangfelvétele) büszkélkedhet, emellett elnyerték Erdély legnagyobb zenei díját, a Legszebb Erdélyi magyar Dal címet is.
A zenekar 2020-ban Due Médiakutató hálózat közvéleménykutatása alapján Magyarország legnépszerűbb zenekara lett; míg ugyanezen esztendőben egyedüli magyar zenekarként kerültek be mind zenekari, mind dal kategóriában is, a Spotify éves TOP10 listájába.
A zenekar tagjai: Bagossy Norbert (gitár, ének), Bagossy László (basszusgitár, vokál), Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál), Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).
Biztosak vagyunk benne, hogy a testvárvárosunkról, Gyergyószetmiklósról származó zenekar itt Siófokon is fantasztikus koncertélményt nyújt majd minden idelátogató számára.
A belépés díjtalan!