A Balaton Táncegyüttes az 1963-as megalakulása óta méltán vált nemcsak a város, de a Balaton régió elismert tánckarává. Tagjai olyan fiatalok, akik szabad idejüket a Kárpát-medence néptánc kultúrájának megismerésére, továbbadására, közvetítésére és megélésére áldozzák. A táncegyüttesnek mindig meghatározó szerepe volt a Balaton déli partján a néptánc hagyományok megőrzésében.
Ez alkalommal az együttes Utánpótlás csapata a Sólya Zenekarral karöltve tart táncházat minden kicsinek és nagynak.
A Sólya zenekar autentikus magyar népzenét játszik, elsősorban vonós zenekari megszólalással. 2018 óta zenélnek együtt, a közös muzsikálás mindig öröm számukra.
„Számos felvétel maradt ránk a magyarországi és a határon kívüli magyarlakta területekről, ahol kiválóbbnál kiválóbb falusi zenekarok magas szinten, nagy összeszokottsággal szólaltatták meg a saját, szűkebb közösségük dallamait, ezekből szeretnénk minél több és minél sokrétűbb ízelítőt nyújtani a hallgatóságunknak, vagy épp a néptánc kedvelőknek.”
A Sólya zenekar állandó kísérőzenekara a siófoki gyermektáncházaknak, rendszeresen együttműködnek több környékbeli néptánc csoporttal is. Szívesen vesznek részt azon rendezvényeken, ahol a népzene befogadó közönségre talál, így megalakulásuk óta bejárták a Dél-Dunántúl jónéhány települését, és gyakran megfordulnak a Balaton-felvidéken is.
Céljuk, hogy térségükben minél több közös élményben lehessen része a népi kultúra művelőinek, kedvelőinek, ezért gyakran zenélnek együtt a környék többi népzenészével; támogatják a kötetlen, jó hangulatú közösségi összejöveteleket.
Tagok:
Drimmer Julianna: ének,
Lelovics Zsolt: hegedű,
Drimmer László: hegedű,
Dömötör Gábor: brácsa,
Demeter Krisztián: nagybőgő
Az előadás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Kérjük részvételi szándékát, legkésőbb az előadást megelőző napig jelezze az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Telefon: 06-84-311-855 (hétköznap 12-18-ig).
E-mailben: info@kulturkozpont-siofok.hu. A regisztrációs e-mailben kérjük jelezze, hogy mely eseményre, hány főre szeretne regisztrálni és adja meg nevét és a telefonszámát.
Vagy töltse ki az alábbi űrlapot!