A Diótörő Balett Egyesület 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy társaságba tömörítse azokat a szülőket, pártoló és tiszteletbeli tagokat, akik fontosnak tartják, hogy a balett iránt érdeklődő 4-20 éves korú gyermekek és fiatalok minden szakmai követelménynek megfelelő, magas színvonalú oktatásban részesüljenek Siófokon.

Hisszük és valljuk, hogy a tánc testre, lélekre, szellemre egyaránt jótékony hatású, különleges nyelve igazi, komoly párbeszédet tesz lehetővé. Szakmai tevékenységünket is ennek szellemében végezzük.

Az elmúlt 25 évben kiváló szakmai eredményeket értünk el. Az Országos Táncművészeti Fesztiválokon növendékeink bizonyították felkészültségüket.

Öt alkalommal érdemeltünk ki első helyezést, illetve többször különdíjban részesültünk. Balettmesterünk Bazsó Gabriella kiemelkedő szakmai munkáját Nívó díjjal ismerte el a Táncpedagógusok Országos Szövetsége, továbbá felkérést kapott az elnökségi tagságra is. Egyesületünk aktív részese Siófok város kulturális vérkeringésének, csoportjaink rendszeresen fellépnek a városi rendezvényeken (ünnepségeken, fesztiválokon stb.).

Növendékeink átlagosan 7-10 évet töltenek a balett tánc alapjainak elsajátításával! Jelenleg 85 fővel, 5 korcsoportban, heti két alkalommal zajlanak a foglakozások. Évente két alkalommal mutatkozunk be nagyszínpadon, ahol a szülők, hozzátartozók és érdeklődők teltházas közönsége előtt szerepelnek növendékeink.

Az oktatáson, fellépéseken és bemutatókon túl , nyaranta balett-napközit és nyári táborokat szervezünk táncosainknak, ahol szívesen látunk olyan érdeklődő gyerekeket is, akik nem tagjai egyesületünknek!

Az elmúlt 25 év bebizonyította számunkra, hogy szükség van Siófokon a táncos tehetség gondozásra, hisz számos növendékünk nyert felvételt az ország neves művészeti iskoláiba.

Továbbra is legfontosabb célkitűzésünk , hogy hozzájáruljunk a jövő generációjának egészséges testi és lelki fejlődéséhez, valamint lehetőséget és magas szakmai színvonalú előképzettséget biztosítsunk minden tehetségnek!
Minden év januárjában és szeptemberben várjuk a táncművészet iránt érdeklődő kis balerína jelöltek jelentkezését.

Megalakulásunk óta az egyesület elnöke: Trunk Zsuzsa
művészeti vezetője: Bazsó Gabriella

Elérhetőségeink:
Tel: +3630 435 0720
Facebook: Diótörő Balett Egyesület